Így lett a pólóból rongy – és a feszülésből felszabadulás.”
Vannak napok, amikor már reggel érzem: baj lesz az öltözködéssel. Amióta teltebb vagyok, több régi ruhám is feszül rajtam, és kényelmetlenné vált. A szekrény előtt állva mindig reménykedem, hogy találok egy darabot, ami jól is néz ki rajtam, de közben kényelmes is. Így történt ez most is: próbáltam egy olyan ruhát választani, amelyben nemcsak elfogadható a megjelenésem, hanem jól is érezhetem magam benne.
Munka közben azonban gyorsan kiderült, hogy ez most sem sikerült. Lopva igazgattam magamon, folyton lehúztam a hasamra a felgördülő pólót, de hiába – a ruha minden mozdulattal egyre kellemetlenebbül feszült, pláne akkor, amikor délben megebédeltem. Hogy képzeltem én azt, hogy egy ilyen pánczélruhában még ebédelek is??? Egyre biztosabb lettem benne: nem vagyunk többé barátok.
Mire végigcsináltam a napot, megszületett a döntés:
ennek a ruhának nincs több esélye! Nem rakom vissza a szekrénybe, és nem lesz „majd jó lesz még itthonra” kategória sem. Nem megy többé a mosógépbe, nem kerül vissza a helyére, hanem mostantól más sors vár rá: ollóval kettévágva, hogy még véletlenül se lássam újra semmilyen formában.
És tudjátok mit? Van abban valami felszabadító érzés, amikor az ember tényleg búcsút int egy ruhának, ami több bosszúságot okozott, mint örömöt. Nemcsak egy darabot vágunk el, hanem a rossz közérzetet, a feszengést és a múltat is.
Most már nyugodt szívvel mondhatom:
Viszlát, szorítós ruha! Köszönöm a szolgálatot, de most már jönnek a könnyedebb napok, és a kényelmesebb ruhák! (már ami még megmaradt:)
Leave a Reply