Igen, én vagyok a támasz.
A mindennapokban, a nehézségek idején, amikor valakinek helyt kell állni.
De a támasz is elfárad néha. A támasz is ember – és néha szüksége van egy kis csendre, egy kis térre, egy kis napsütésre… hogy újra bírja. Hogy legyen miből adni.
Ezért döntöttünk úgy, hogy elutazunk.
Egy hétre, a Kanári-szigetek Fuerteventura szigetére.
Mivel Peti munkája miatt sosem tudunk sokkal előre tervezni, az is csak alig egy hónappal az indulás előtt vált biztossá, hogy hová megyünk és mikor. Így igazán kevés időnk maradt a készülődésre – de talán éppen ettől lett olyan különleges. Mert nem volt idő túlagyalni, csak élni kellett – napról napra, csomagról csomagra.
Én úgy gondolom, hogy minden utazásban van jó és kevésbé jó is.
Mi még nem voltunk olyan úton, ahol minden tökéletes lett volna – de olyan úton sem, ahol minden rossz. És ez most is így volt.
Voltak pozitívumok, voltak bosszankodásra okot adó pillanatok is – de mi igyekeztünk mindenből a legjobbat kihozni. Mert ez a hét a miénk volt. És mi úgy döntöttünk, hogy minden percét megéljük.
Indulás napja – A „támasz” útra kel
Peti délre jött értem, és már indultunk is az autójával Budapestre. Egy parkolóban hagytuk a kocsit, ahonnan ingyenes transzfert biztosítottak nekünk a reptérre – mindössze tíz perc volt az út.
Bőven két órával hamarabb megérkeztünk, így volt időnk kicsit gondolkodni, merre is kell menni, de hamar eligazodtunk. Én gyorsan elszaladtam, hogy lefóliáztassam a bőröndömet, mert úgy ítéltem meg, biztonságosabb lesz így. Ezután becsekkoltunk, átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, majd a vámmentes zónába, a tranzitba kerültünk.
Ott még több mint egy óránk maradt a felszállásig. Gyorsan elszaladt ez az idő: nézelődtünk, ettünk pár falatot, mivel itthon nem ebédeltünk.
A gépünk 16:30-kor szállt fel. Nagyon jó helyet kaptunk: A és B ülést, én ültem az ablaknál. Eleinte kicsit féltem, hogy hogyan fogunk tudni kijutni, hiszen három ember ül egymás mellett, én pedig legbelül voltam. Szerencsére a mellettünk ülő hölgy nagyon kedves volt, és szívesen kiengedett minket.
A négy és fél órás repülőúton mindössze egyszer álltam fel, hogy elmenjek mosdóba, így nekem nagyon hamar elrepült az idő. Most is nagyon élveztem a repülést – a felszállás pillanatát, a hófehér felhők tetején való utazást.
A gépünk Fuerteventura fővárosában, Puerto del Rosario városában szállt le. Megérkezéskor már késő este volt, ottani idő szerint fél tíz. A kijutás nagyon egyszerű volt, a spanyolok semmit nem ellenőriztek: még útlevelet sem kellett mutatni, egyetlen ember sem állt a kijáratnál.
A kimenetnél megkerestük az Itaka utazási iroda idegenvezetőjét, kaptunk egy borítékot, benne a szállodánk neve és a busz száma – mi a tízes buszra kerültünk. Egy órás buszút után értünk a szállodához Costa Calma településre, ahol elmondták, hogy még kapunk vacsorát.
A szálloda monumentális volt – ugyanazt éreztem, mint Tunéziában: itt biztosan el fogunk tévedni. Pár óra alatt azonban kiismertük magunkat.
Fél tizenegyre értünk a szobába (az ottani idő egy órával kevesebb, mint itthon). Az étteremben előre elkészítve várt minket két – két tányér: az egyiken csak gyümölcsök, a másikon hideg ételek – felvágottak, sajtok, zsömle. Gyorsan nekiültünk enni, majd a csomagjainkkal felmentünk a szobába.
Szállodai első benyomások
A mi szobánk a 6226-os lett. Ez azért volt különösen jó, mert pont azon az emeleten – a hatodikon – helyezkedett el, ahol a recepció is volt. Innen könnyen meg tudtunk közelíteni mindent.
Gyorsan felmentünk a szobába, és amint bevittük a csomagjainkat, első utam az erkélyre vezetett.
Előbb azonban felmértem a szobát:
– gyönyörű, tágas tér,
– hófehér ágyneművel megvetett, kényelmes ágy – imádom a hófehér ágyneműt! 💛
– egy tiszta, elegáns fürdőszoba, amit rögtön meg is néztem.
Aztán rohantam ki az erkélyre.
Ahogy kiléptem, a szolid, de jól látható világítás gyönyörűen megvilágította a pálmafákat és a növényeket. Már késő este volt, 11 óra is elmúlt. A távolból felém ragyogtak:
– az étterem fényei,
– a gyönyörűen kivilágított medence,
– és legmesszebb az ezüstösen csillogó óceán.
Már a sötétben is elvarázsolt – de tudtam, hogy nappal ez a látvány még sokkal szebb lesz. Lent egy-két ember még sétálgatott, de békés, csendes volt minden.
Az első nap – az őszinte valóság
Nagyon jót pihentünk az egész napos utazás után. Reggel összeszedtük magunkat, és akkor már nappali fényben is láthattuk, milyen gyönyörű a kilátás a szobából. Ezután lementünk reggelizni a harmadik emeletre, ugyanabba az étterembe, ahol előző este a vacsoránkat kaptuk.
Hát, mit mondjak… a svédasztal kínálata szinte zavarba ejtően bőséges volt. Tojásrántotta minden elképzelhető változatban, különféle virslik, felvágottak, rengeteg péksütemény és pékáru – szinte felsorolni is lehetetlen. Úgyhogy igazán bőségesen bereggeliztünk, tele energiával vágtunk neki a napnak.
Úgy döntöttünk, megnézzük a óceánt. És itt jöttek az első nehézségek…
A Rio Calma Hotel ugyanis egy magaslaton fekszik, és nagyon nehéz lejutni a partra. Először véletlenül belefutottunk egy építkezésbe, ami a szálloda alsó részénél folytatódik – éppen bővítik a komplexumot. Visszafordultunk, másik irányt választottunk, de minden út hosszabbnak tűnt, mint amire számítottunk.
Ki volt írva, hogy 500 méterre van a part… hát, mi már régen mentünk, mendegéltünk, de végül leértünk – egy olyan partra, ami csupa kőből állt. Nem mondom, hogy nem volt szép a maga módján, de nem ez volt az, amire vágytunk az első reggel. Ez bizony kicsit csalódás volt, így aznap már nem is kerestük tovább a homokos strandot.
Délelőtt 10 órára érkezett az idegenvezető, akinél le kellett adnunk, hogy melyik fakultatív programokon szeretnénk részt venni. Háromra jelentkeztünk:
– Szombat: Black Coral – delfin- és bálnamegfigyelés motorcsónakkal
– Hétfő: Fuerteventura buszos szigettúra
– Kedd: kirándulás Lanzarote szigetére, komppal átkelve
A programfoglalás után úgy döntöttünk, hogy megismerkedünk a szálloda medencéjével. Nagyon jót fürödtünk a kellemes vízben, majd kiültünk a bár teraszára néhány ital erejéig – így zártuk az első napot, ami ugyan nem volt hibátlan, de már ekkor éreztük: lesz még itt sok szép pillanat.
Második nap – Black Coral: delfinek, repülő halak és a tenger száguldása
A szombati napunk a Black Coral programmal indult – ez egy delfin- és bálnanéző túra volt, motorcsónakkal.
A kikötőbe egy gyűjtőbusz vitt minket, amely minden szállodánál megállt. Ez kicsit hosszadalmas és vontatott volt, de a végeredmény annyira jó lett, hogy egy percig sem bántuk meg.
A kikötőből 9:30-kor indultak a hajók. A spanyol személyzet rögtön megnevettetett mindenkit: kedvesen szóltak minden nemzetiséghez, és a magyaroknál persze előkerült a Balaton, a gulyásleves és a pálinka is.
Egy 15 fős motorcsónakba szálltunk be, és már az első percekben kiderült, hogy ez maga az adrenalin! A hajó gyorsan szelte a hullámokat, szóltak a jó zenék, a szél és olykor az óceán sós vize is az arcunkba csapott – még ha nem is láttunk volna egyetlen delfint sem, már akkor is megérte volna.
Az óceánon egyszerre több hajó is útnak indul, és ha az egyik meglátja a delfineket, szól a többieknek. Velünk is így történt: egyszer csak jeleztek a kapitánynak, aki még nagyobb sebességre kapcsolt. A szívünk hevesen vert, amikor odaértünk a többi hajóhoz – és tényleg ott voltak a delfinek!
Rengetegen voltak, úszva kísérték a hajónkat, néha kiugrottak a vízből, máskor közvetlenül a felszín alatt suhantak. Nem győztük videózni őket. Bálnát nem láttunk, de így is hatalmas élmény volt.
Az út elején még egy különleges látványban is volt részünk: repülő halak suhantak el mellettünk, 10-15 métert is megtéve a vízfelszín felett, mielőtt újra alámerültek.
A delfinles után egy öbölbe mentünk snorkelezni – én most nem ugrottam a vízbe, csak Peti. Délre ért véget a program, tele élményekkel. Ebédre már a szállodában voltunk, kipirultan, fáradtan, de fülig érő mosollyal.
És ha már mosoly: a második nap délutánja egy apró kalanddal is megspékelődött. A szobához két kártyát kaptunk, amelyek az ajtót nyitották, de az egyiket sikerült már a második napon elhagynunk. Peti az ingzsebébe tette, az inget pedig levette a medencénél… és onnantól nyoma veszett. Nagy szerencsénk volt, mert egy kedves takarítónő éppen a szobánk környékén poroszkált, így be tudott engedni minket.
Két nappal később a recepción jeleztük az elveszett kártyát, ahol pillanatok alatt kaptunk egy újat, mosoly és dorgálás nélkül – még fizetnünk sem kellett. Ez a hozzáállás igazán jólesett, és külön pluszpont jár érte a szállodának. Az ilyen apró gesztusok azok, amik miatt egy hely nemcsak szép, hanem igazán szerethető is lesz.
Harmadik nap – Köves tengerpart és a mókusok inváziója
A vasárnapot eredetileg pihenésre terveztük, de eltökéltük, hogy ma mindenképpen lemegyünk a köves tengerpartra fürdeni. Ezúttal felkészülten indultunk útnak: vittük a vízicipőt (amit anyukám kifejezetten javasolt – utólag is áldom érte 💛), és a snorkelt is.
Az első napi csalódás után most szépen lesétáltunk, lepakoltunk, és elkezdtünk megbarátkozni a hellyel. A víz lenyűgöző volt – gyönyörű halakat lehetett látni. A vízicipőben én is bátran bementem (a tengeri sünök miatt egyébként nem mertem volna), és Petivel együtt figyeltük a színes, csillogó halakat.
Egy dologra nagyon kellett figyelni: az áramlat mindig beljebb vitt, így időnként gyorsan ki kellett úszni. Ahol kő volt, ott volt hal is – és ez a felfedezés nekem óriási élmény volt.
Nem maradtunk túl sokáig, de a visszaút tartogatott egy igazi meglepetést. Hátulról közelítettük meg a szállodát, egy sziklás, kavicsos, de szép úton. Egyszer csak megláttam egy mókust. Aztán még egyet. Majd… egyre többen jöttek – végül vagy húsz kis berber földi mókus (Barbary ground squirrel) vett körül minket. Ők valójában nem őshonosak a szigeten, hanem 1965-ben hurcolták be őket, és azóta nagyon elszaporodtak. Csíkos mintázatuk miatt sokan összekeverik más mókusfajokkal – így én is könnyen tévedhettem. De élmény volt látni őket a saját élőhelyükön. 🙂
Kaját sajnos nem vittünk, de így is rengeteg fotót és videót készítettem róluk. Hihetetlenül aranyosak voltak, igazi kis cukiságbomba élmény! 🐿️
Később tudtuk meg, hogy ezek a mókusok invazív fajnak számítanak a szigeten – nincs természetes ellenségük, túlszaporodtak, és hivatalosan nem lenne szabad etetni őket. De akkor, ott, a napfényben, ahogy ott nyüzsögtek körülöttünk, egyszerűen csak örültünk nekik.
Negyedik nap – Fuerteventura buszos szigettúra
A hétfői napunkat egy egész napos buszos szigettúrával töltöttük. Ahogy korábban, most is gyűjtőbusszal indultunk, ami minden szállodánál megállt, mielőtt elindult a program.
Első állomásként ellátogattunk egy halászfaluba AJUY-ba, ahol a fekete vulkáni homokos strand várt ránk. Innen lehetett felsétálni a különleges vulkáni barlangokhoz is.
Én most nem mentem fel teljesen – a sok lépcső és a veszélyes út miatt csak kb. 90%-ig jutottam, de így is csodás élmény volt a gyönyörű, sziklás parton vezető úton gyönyörködni a kilátásban. Peti viszont teljesen felment, és ő is lenyűgözőnek találta.
Ezután megálltunk a Mirador de Las Peñitas kilátópontnál, ahol elképesztő panoráma tárult elénk. A következő állomás a régi főváros, Betancuria volt – mindössze három óvárosi kis utcácskája van, de gyönyörű templommal büszkélkedhet.
Itt sok képet készítettem, minden sarkon volt mit megcsodálni.
A következő megállónk Pepe bácsi kecskefarmja volt, ahol lehetőségünk nyílt kóstolni:
– kecskesajtot (ez nagyon ízlett),
– kaktuszlekvárt (szintén finom volt),
– és a híres mézes kanári rumot (édes, érdekes, de nem vált a kedvencünkké).
A farmon rengeteg állatot lehetett látni: kecskéket, tevéket, lovakat, más háziállatokat is – igazi élmény volt a látogatás. Megnéztük a kecskék élőhelyét a fejő helységet, ahová maguktól parkolnak be háttal minden este.
Innen a La Forte Laza étterembe indultunk, ahol spanyol ebédet kaptunk. Sajnos az étel nem aratott nagy sikert – sokan vártak valami különleges húsételt, ami végül nem érkezett. Engem ez kevésbé érintett, mivel nem eszem húst, de láttam, hogy a többiek nem voltak elragadtatva.
A nap záróprogramja az aloe vera ültetvény és gyár meglátogatása volt. Ez nagyon tetszett: rengeteg hasznos dolgot mondtak az aloe veráról, a feldolgozásról, és a készítmények hatásairól – például a fájdalomcsillapító gélekről. Vásárolni itt nem vettem semmit, de az előadás önmagában is értékes volt.
Ötödik nap – Kirándulás Lanzarote szigetére
Kedden korán keltünk, mert már 6:45-kor felvett minket a busz, és indultunk a komphoz. A hajóút 35 perc volt, és megérkeztünk Lanzarote szigetére.
César Manrique és a barlang csodája
Elsőként César Manrique tájszobrász híres művét, a Jameos del Agua-t néztük meg. Ez egy gyönyörű barlang, a mélyén egy kristálytiszta tóval, amelyben albínó rákok élnek – apró, hófehér élőlények, amelyek csak itt, ebben a vízben maradnak életben. A barlang környékét szépen parkosították, lépcsők vezettek le a mélybe – lenyűgöző látvány volt.
Ebéd az Ezer Pálma-völgyben
Ezután a Haría településen, az Ezer Pálma völgyében ebédeltünk, svédasztalos jelleggel. Az ételek nagyon finomak voltak, és jólesett a pihenő a zöldellő tájban.
Borászat egyedi módon
Ebéd után a La Geria borvidékre mentünk, ahol bort kóstoltunk. Itt a szőlőt különleges módon termesztik: kráterszerű gödröt ásnak, abba ültetik a tőkét, és így művelik meg. Ez a módszer védi a növényt a széltől és megőrzi a nedvességet. A bor nagyon finom volt, így vásároltunk is, bár a termelés korlátozott mennyisége miatt a boruk elég drága.
Timanfaya Nemzeti Park – a tűz földje
Következő állomásunk a Timanfaya Nemzeti Park volt. Itt a talaj hőmérséklete még ma is eléri a 40°C-ot, a felszín pedig helyenként füstöl.
Láthattunk egy vulkáni utóműködést bemutató kísérletet: amikor vizet öntöttek egy mély lyukba, pillanatok alatt gejzírként nagy durranással tört fel a gőz.
Megmutatták a láván sült csirkét is – a hőt közvetlenül a földből nyerik.
A parkban végigbuszoztuk a vulkanikus tájat, amely szinte olyan volt, mint egy holdbéli felszín. Kiszállni nem lehetett, mivel ez szigorúan védett terület.
Smaragdzöld tó az El Golfo kráterben
A nap utolsó látnivalója az El Golfo volt, ahol egy természetes smaragdzöld tó található, közvetlenül a tengerparton. A színek kontrasztja – a fekete homok, a zöld tó és a kék óceán – igazán különleges látványt nyújtott.
Este 18 órakor hajóztunk vissza Fuerteventurára, és fél 9 körül értünk vissza a szállodába – éppen időben, hogy még elérjük a vacsorát.
Ez a sziget sokkal élénkebb volt több településsel és nagyobb infrastruktúrával. Koránt sem volt annyira kopár, mint Fuerteventura.
Hatodik nap – Az igazi homokos strand nyomában
A szerda volt az utolsó teljes napunk a szigeten, és elhatároztuk, hogy ezt igazi pihenéssel fogjuk tölteni.
A tartalmas reggeli után elindultunk a sétányon lefelé. Hallottuk másoktól, hogy ha nem a parton megyünk, hanem a szállodák előtt, akkor előbb-utóbb megtaláljuk a homokos strandot. És ez volt minden vágyunk: végre egy igazi, aranysárga homokos part.
Mentünk, mendegéltünk, amikor egyszer csak jobbra pillantva a pálmafák között megláttam egy másik sétányt, tele sátrakkal.
– „Peti, itt van a piac! Gyere, gyorsan nézzük meg!” – mondtam izgatottan.
Átvágtunk a pálmafák között, és egy véget nem érő afrikai piacba csöppentünk.
Rengeteg néger árus kínálta portékáit: karkötőket, bizsukat, cipőket, táskákat – szinte mindent, amit csak el lehet képzelni. Sok néger hölgy fonott díszes, gyönyörű hajfonatokat a nőknek és lányoknak. Olyat én is szerettem volna, de végül meggondoltam magam.
Miután bejártuk a piacot, átvágtunk egy szállodán, és lám: megtaláltuk a csodálatos homokos partot!
Itt a hullámok nagyobbak voltak, így snorkelezni nem tudtunk, viszont hullámokon ugrálni annál inkább. Kb. két órát töltöttünk lent, de már éreztem, hogy a hátam kezd megsülni, pedig be voltam kenve naptejjel.
Összecsomagoltuk magunkat, és ebédre felmentünk a szállodába. A délután már a pihenésé és a pakolásé volt.
Este jó érzéssel mondhattuk: megtaláltuk azt az igazi, gyönyörű, aranysárga homokos strandot. Nem maradt bennünk kérdőjel.
Hetedik nap – Hazautazás
Eljött a csütörtök, a hazautazás napja. Nem kellett túl korán kelnünk, így egy laza reggeli után – a bőröndjeink már előző este össze voltak pakolva – kiálltunk a szálloda elé, és vártuk a buszt.
A busz megérkezett, de elég sokat késett, így kicsit izgultam, mert most nem volt meg a szokásos két óra a reptérig. Mindig azt mondják, hogy legalább ennyivel hamarabb ki kell érni, de mi most csak másfél órával indulás előtt értünk oda.
Ez aztán érdekes helyzetet hozott: épphogy becsekkoltunk, átmentünk a biztonsági ellenőrzésen (a spanyolok nagyon alaposak voltak, mindenkinek belenéztek a csomagjába), és máris a tranzit zónában találtuk magunkat.
Itt gyorsan vettünk néhány hazahozós édességet, én pedig megvettem az aloe vera fájdalomcsillapító krémet. Ezután megkerestük a beszállókaput – de ott már nem állt senki. Ki volt írva: „Utolsó figyelmeztetés – beszállás”. Gyorsan siettünk – majdnem lekéstük a repülőt. 😊 Ilyen még sosem történt velünk!
Most nem az ablak mellett kaptunk helyet, hanem az út két oldalán (én a C, Peti a D ülésen). Nem bántam, mert így többször is fel tudtam állni – ez jót tett a lábaimnak.
Kicsit nyomott hangulatban jöttünk haza: mindketten fáradtak és nyűgösek voltunk, de maga az út nagyon jó volt. A reptéren gyorsan átjutottunk, hamar megkaptuk a csomagokat, hívtuk a transfert, majd átpakoltunk Peti autójába, és robogtunk hazafelé.
Pont este 8 órára értünk haza – kicsit fáradtan, de rengeteg élménnyel.
Összefoglaló – Tapasztalatok és benyomások
Időjárás
Fuerteventurán az időjárás tavaszias jellegű. A szél szinte mindig fúj, de délelőtt általában kellemes, 23–24 °C körüli hőmérséklet van, gyakran enyhén felhős az ég. Dél körül kisüt a nap, és onnantól a sugárzásnak nagyon nagy ereje van – ezért a naptej és a védekezés elengedhetetlen. Éjszaka is meleg van, 20–22 °C körül.
Az Atlanti-óceán vize 20–23 °C-os, így elsőre hűvösnek tűnhet, de gyorsan megszokható. Jó hír, hogy nincsenek veszélyes állatok, például medúza sincs. A partok között van homokos és köves is – mindenki megtalálja a neki szimpatikusat. Mivel állandóan fúj a szél, a strandokon mindenütt szörfösöket nézhettünk, akik különböző kunsztokkal kápráztatták el a fürdőzöket. A vízben gyakran előfordulnak kövek, ezért a vízicipő ajánlott.
Közlekedés
A spanyol buszvezetők nagyon dinamikusan, gyorsan vezetnek. Gyalogosként fel kell készülni arra, hogy sík terület szinte nincs – vagy felfelé, vagy lefelé megy az ember. A helyi buszközlekedés kiszámíthatatlan: a busz jöhet időben, késhet, vagy akár el is maradhat, a menetrend nem túl megbízható. Az utak viszont kiváló állapotban vannak, mintha mindet most építették volna.
Vendéglátás és helyiek
A spanyol emberek nagyon kedvesek, és külön örülnek, ha az ember spanyolul próbál megszólalni – ezt mindig mosollyal és jókedvvel viszonozzák. Szeretnek tréfálkozni, és könnyen jókedvre derítik az embert.
Étkezés
Az all inclusive ellátás bőséges és változatos. A svédasztalos kínálat annyira sokoldalú, hogy aki itt nem talál magának megfelelő ételt, az már tényleg nagyon válogatós. Vegetáriánusként is mindig bőven találtam finomat.
A fő étkezés a vacsora, és bár nem kötelező, szeretik, ha az ember szépen felöltözik – ezzel is tiszteletet adva az ételnek és a személyzetnek.
Szórakozás
A szállodában volt egy „diszkó”-nak nevezett helyiség, ahol majdnem minden este élő zene szólt: együttes, énekes gitárral, vagy szólista feldolgozásokkal. Közben lehetett iszogatni, a hangulat nagyon kellemes volt. Este 11-kor azonban vége volt a programoknak, utána csend uralkodott.
Szálloda és szoba
A szobánk tiszta, kényelmes, tágas volt, minden igényünket kielégítette. A takarításra sosem kellett sokat várni – volt, hogy ebédidőre már frissen rendben találtuk a szobát. A személyzet mindig készségesen kérdezte: „Takarítás? Takarítás?”
A nyaralás főnyereménye a szálloda volt, a csodálatos pihenőparkjával, medencéivel. A tengerpart néhol hagyott kívánnivalót maga után, de a fakultatív programokkal és az összhatással nagyon elégedettek voltunk.
Összességében egy csodálatos hetet zárhattunk, tele élményekkel, felfedezésekkel, pihenéssel és új tapasztalatokkal – úgy tértünk haza, hogy a szívünkben egy darabig még biztosan ott marad a Kanári-szigetek napfénye és illata. 🌴💛
Ha tetszett, amit olvastál, támogass egy kávé árával ☕ – így segítesz, hogy még több történetet írhassak!
Leave a Reply