Ma reggel édesanyám úgy döntött, hogy otthon marad, nem ment ki a piacra árulni. Elfogadta a tanácsot, amit nemrég kapott, és most jól is tette: nem érzi magát túl jól, ezért lepihent. Így ma egyedül én ugrottam ki a piacra – nemcsak vásárolni, hanem egy kis ígéretet is betartani.
Anyukám barátnőjének, Zsókának megígértük, hogy viszünk neki kóstolót a házi kovászos uborkából, amit én készítettem. Nem akartam őt cserbenhagyni, így három darabot becsomagoltam, és elindultam vele.
És ekkor olyan jó dolgok történtek, hogy még most is mosolygok!
A piacon eszembe jutott, hogy nálam van tíz darab „ronli”, vagyis összesen kétszáz darab kétszázas érme. Ezt azért gyűjtögettem, mert a klíma beszerelésére félretett pénzhez szántam hozzáadni.
Szerencsére ismerem a kedves zöldségest, aki szokott nekem aprópénzt beváltani. Most is segített: a tíz ronlit átvette, és negyvenezer forintot adott érte, teljes összegben. Ha a postára vagy a bankba viszem, tíz százalékot levonnak – ez óriási megtakarítás volt nekem!
Aztán a megszokott árusomnál zöldséget vettem: uborkát, paradicsomot, paprikát. És olyan kedvesek voltak velem!
A drágább paprikából állítottak össze nekem csomagot, pedig általában az olcsóbból szokták. Talán apróság másnak, de nekem nagyon jól esett ez a figyelmesség. Talán kedvelnek – és én ezt értékelem.
Ez volt az én kis mai morzsám.
Egy egyszerű délelőtt – de tele szeretettel, emberséggel és apró örömökkel.
És ezek azok, amikért érdemes élni.
Leave a Reply