Szalonnasütés a barátokkal

Szalonnasütés előtti szombat – anya és a lelkiismeretem

Amikor egy-egy hétvégi kikapcsolódás közeledik, nálunk az nemcsak a program megszervezését jelenti. Nálunk ez egy lelki művelet is – előkészületekkel, megérzésekkel, aggodalmakkal.

Anyu már napokkal előtte azon gondolkodik, mennyi időre fogok elmenni, ő mennyi időt lesz egyedül, és már ez is szorongást kelt benne. Én pedig, talán a megértés és a szeretet miatt, már automatikusan igyekszem ezt a szorongást enyhíteni. Úgy érzem, csak akkor tudok nyugodt szívvel elindulni bárhová, ha előtte mindent tökéletesen elrendeztem körülötte.

Ez a szombat is így indult. Már reggel útnak indultam, hogy megvegyem a virágokat az erkélyre. Igaz, kissé későn, de idén ez most így alakult. Aztán elültettem őket, majd hozzáláttam a régen tervezett erkélytakarításhoz. Minden bútort, díszt, régi szőnyeget felszedtem, kitakarítottam, felmostam, és rendet raktam. A régi szőnyegek mentek a kukába, az újak a helyükre.

Mire mindennel végeztem, anya is látta, hogy ez a nap nem a lustálkodásról szólt. És amikor ebéd után azt mondtam neki, hogy ma este elmegyek egy szalonnasütésre a barátainkkal, meglepően nyugodtan fogadta. Most nem volt harag, sem sértettség. Én pedig végre úgy indulhattam el, hogy nem szorította semmi a lelkemet.

Szalonnasütés a barátokkal – a nyugalom íze

Az esti program már napok óta tervezés alatt állt. Barátaink meghívtak minket egy kis szalonnasütésre a kertbe – nem nagy esemény, csak egy laza, nyári este, de nekem ezek a találkozások jelentik az igazi feltöltődést.

Kora este elindultunk Péterrel. A nap addigra már meleg volt, a virágok az erkélyen boldogan nyújtózkodtak a napfény után, az udvarokon csendes szellő mozgatta a lombokat. Vittem magammal ezt az érzést – azt a nyugalmat, amit reggel még nem mertem elhinni, hogy megérdemlem.

A kertben már izzott a tűz. A szalonna sercegett a nyárson, a hagyma és a paradicsom illata lassan keveredett a füsttel. Én ugyan nem eszem magát a szalonnát, de a kisült zsírhoz mindig kenyérrel, hagymával, paradicsommal csatlakozom – számomra ez gyerekkorom íze.

Nevettünk. Igazi, szívből jövő nevetések voltak ezek. Nem udvariaskodó mosolyok, hanem olyanok, amik utána még napokig visszacsengenek a fülben. És persze volt eredeti békési szilvapálinka is – csak egy-egy korty, hogy ne maradjon ki a rituáléból.

Ahogy este lett, és a csillagok lassan előbújtak az égről, sétálni indultunk haza. Csendes volt minden, a friss levegő, a kis nyári fáradtság, és a belső béke egyszerre kísértek haza. Nem volt rohanás, nem volt bűntudat – csak hála.

Hála, hogy anya most megértő volt. Hála a barátokért. Hála egy olyan napért, amikor minden a helyére került.