5. rész: A piros toll ereje

2006-ban kaptuk a hírt, hogy apám meghalt, 63 évesen tüdőembóliában – de előtte évekig hajléktalan volt, levágták az egyik, majd a másik lábát is. Végül magányosan halt meg egy intézetben. Talán működött a karma. Nem lehet büntetlenül végighajszolni egy családot egy életen át.

Békés, édesanyám szülővárosa, sem volt könnyű terep az újrakezdéshez, de anya feltalálta magát. Akkoriban még lehetett böngészni a földeken: krumpli, hagyma, kukorica, napraforgó, dió, csipkebogyó, fekete szeder – minden, amit a természet vagy a mezőgazdaság „elhagyott”, az neki lehetőség volt. Anya a semmiből is pénzt tudott csinálni.

Később önkormányzati lakást kaptak Békésen, a Veres Péter lakótelepen. Ez volt az első igazi otthonuk – ahová nem kellett félve belépni. Már úgy tűnt, rendeződik minden… amikor egy reggel anya vért talált a székletében. Nem titkolta el. Mi azonnal orvoshoz küldtük, s szerencsére még volt működő egészségügy: egy héten belül béltükrözés, diagnózis, műtéti előjegyzés.

Amikor kiderült: végbélrák. Összeomlottunk.

Akkoriban Budapesten dolgoztam egy óvodában, dajkaként. Kértem 3 hónap fizetés nélküli szabadságot, hogy anyu mellett lehessek. A műtét reggelén volt egy tervem. Vittem egy nagy kockás füzetet és egy piros tollat.

Leültem a kórházi folyosón, és egyetlen mondatot írtam újra meg újra, három órán keresztül:

„Anyukám műtétje nagyon jól sikerült. Nem volt szükség külső kivezetésre, és nincs szükség utókezelésre sem, mert anya már jól van.”

Ezt írtam vagy ötszázszor, míg a kezem már görcsölt, de nem álltam meg. Csak ez a verzió létezett számomra.

Aztán kijött az orvos. A vállamra tette a kezét, és azt mondta:

„Hölgyem, az édesanyja műtétje nagyon jól sikerült. Minden rossz részt eltávolítottunk. Nem volt szükség külső kivezetésre. Lehet, hogy kemoterápia sem kell majd.”

Sírva rogytam vissza a székre. Megtörtént az, amiben hinni akartam.

Anya felépült. Otthon lábadozott. Nem volt szüksége sem kemóra, sem kezelésre. Egy orvos később azt mondta neki:

„Ez a betegség azoknál jelenik meg, akik évek óta cipelnek egy súlyos lelki terhet. Gondolkodjon el, mi lehet az.”

Anya nem sokat gondolkodott. Tudta, hogy sosem tudta feldolgozni, hogy a saját anyja eldobta őt, és nem engedte, hogy szeresse.

De most már gyógyulhatott. Nemcsak testileg, de lelkileg is.

Anya történetét egyben is elolvashatod itt: https://kastelyutazo.com/anya-tortenete-teljes-valtozat/